Ragadozómadár védelem

Ragadozómadár-védelmi programunk keretében Komárom-Esztergom megye területének mintegy 70 %-án végzünk állományfelmérést, monitoring és védelmi tevékenységet partnereinkkel közösen. Kiemelten a Gerecse-hegység területén, az Által-ér völgyében, a Zsámbéki-medence nyugati oldalán, a Bársonyos-Kisalföld megyei területrészén és a Duna-völgyében vagyunk jelen.

Programunk rendkívül összetett, és egész évben folyamatos munkát, és a további együttműködő partnerekkel (kiemelten: E-ON Energiaszolgáltató Kft., MAVÍR ZRt., erdő- és vadgazdálkodók) is folyamatos kapcsolattartást és tájékoztatást igényel.

Ebben a programban foglalkozunk a fekete gólyával is, ami természetesen nem ragadozó faj, mégis hasonló fészkelő helyei miatt a hozzá kapcsolódó védelmi munkákat könnyebb összehangolni a ragadozó madarakéval.

A fekete gólya, az uhu, a barna kánya, a rétisas, a parlagi sas, a kígyászölyv, a darázsölyv, a hamvas rétihéja, a kerecsensólyom, és a vándorsólyom esetében törekszünk arra, hogy minden évben ismerjük az aktív fészkeiket. Szükség esetén védelmi intézkedéseket foganatosítunk a sikeres, zavartalan költésük érdekében.

Március elejétől június elejéig 3 hónapon keresztül vándorsólyom fészeknél szervezzük meg az éjjel-nappali őrzést, amiben egyesületünk tagjai közül közel 30-an vesznek részt.

Ahol és amikor ez indokolt, mesterséges fészket helyezünk ki a ragadozó madarak számára fára, sziklára és magasfeszültségű tartóoszlopokra. Nyitott és zárt sólyom/vércse ládák, sas gally fészkek, illetve uráli bagoly költőládák kerültek eddig kihelyezésre. Tapasztalataink alapján a fészkek kihasználtsága 80-85%-os. A rétisas, parlagi sas, kerecsensólyom, vándorsólyom mellett jellemzően holló és vörös vércse költ a ládákban. Alkalomszerűen dolmányos varjú, macskabagoly, kabasólyom, egerészölyv is megtelepszik bennük.

Minden évben 1-2 biztonságos helyszínen, 10-15 tonna hússal segítjük a ragadozó madarakat a tél átvészelésére. Ezt a munkát november közepétől március közepéig végezzük.

A hazai és nemzetközi kutatási programokban érintett fajok esetében szem előtt tartjuk a fiókák fészekben történő jelölését, így színes gyűrűs jelöléseket végzünk fekete gólya, kerecsensólyom, vándorsólyom, parlagi sas, rétisas fészkekben.

Középfeszültségű oszlopok kereszttartóinak szigetelése a 90-es évektől kezdődően közel 350 km vezeték szakaszt érintett napjainkig. A középfeszültségű villanyoszlopok felmérését folyamatosan végezzük. A védelmi munka az áramszolgáltató hathatós közreműködése nélkül nem valósulhatott volna meg.

Tevékenységek:

  • Állományfelmérés, monitoring és védelmi munkák
  • Fészekőrzés
  • Mesterséges fészkek gyártása
  • Mesterséges kihelyezése, karbantartása, ellenőrzése
  • Fiókák színes gyűrűzése
  • Áramütéses esetek felderítése, szigetelések megszervezése
  • Téli etetés

Támogatási területek:

  • Állományfelmérés, monitoring és védelmi munkák finanszírozása
  • Fészekőrzés lebonyolítása
  • Mesterséges fészkek gyártása
  • Mesterséges kihelyezése, karbantartása, ellenőrzése

A programmal kapcsolatban tájékozódni tud az egyesület elektronikus postacímén, a szazvolgy@gmail.com címen, vagy a Facebook oldalunkon.