Európai Madármegfigyelő Napok

Ezt a programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította útjára 1992-ben. Az október első hétvégéjére meghirdetett rendezvény szakmai és közösségi célokat is támogat: a megfigyelések európai szintű információ gyűjtést tesznek lehetővé az őszi madárvonulásról, másfelől az ingyenes rendezvénnyel sokakat szólíthatunk meg és csábíthatunk ki a szabadba, hogy a madármegfigyelés élményének még többen részesei lehessenek.

Az akció egyben verseny is az európai államok között. A játékban a helyszínek, a résztvevők, és a látott madarak száma alapján értékelik a résztvevő országokat, a legmagasabb számokat elérők nyernek. Magyarország az utóbbi években mindig az első három helyezett között szerepelt. Büszkék vagyunk rá, hogy megyei helyszínünkkel egyesületünk is hozzá tud járulni ehhez a sikerhez.

A program helyszínén elsősorban távcsöves madármegfigyelés, madárgyűrűzés zajlik. A madár les egy könnyebb séta az adott helyszínen. Terepi vezetőink a kézi távcső mellett erős nagyítású állványos teleszkópot is visznek magukkal a madármegfigyelésekhez. Aki nem tud vagy nem szeretne túrázni, választhatja a madárgyűrűzést is programként. Óránként ellenőrizzük a közelben álló hálókat, a befogott madarakat a gyűrűző asztalhoz visszük, ahol mindenki kézben tartva is megcsodálhatja a madarakat. A túra résztvevői sem maradnak le a madárgyűrűzésről, mert a séták többnyire a gyűrűzési helyszínről indulnak és oda térnek vissza. A rendezvény 4-5 órás időtartama alatt mindkét élménynek részesei lehetnek az érdeklődők.

Tevékenységek:

  • Természetvédelmi nyíltnap
  • Környezeti nevelés, érzékenyítés

Támogatási területek:

  • A rendezvénynek helyet biztosító Ferencmajori Madárvártának fenntartása

A programmal kapcsolatban tájékozódni tud az egyesület elektronikus postacímén, a szazvolgy@gmail.com címen, vagy a Facebook oldalunkon.