Rólunk

A Száz Völgy Természetvédelmi Egyesületet (SZVTE) 2008 januárjában 21 olyan, elsősorban Komárom-Esztergom megyében élő magánszemély hozta létre, akik fontosnak tartják a helyi természeti értékek megőrzését, és a biológiai sokféleség fenntartását és ezért már hosszú évek óta tevékenykedtek is. Tagjaink száma az alapítás óta többszörösére emelkedett.

Hol működik az Egyesület?

Az egyesület működési területe hivatalosan Magyarország teljes területe, de kiemelten a Közép-Dunántúli Régióban, és főként Komárom-Esztergom megyében szervezünk és végzünk természetvédelmi tevékenységet.

Mi a célja az Egyesületnek?

Elsődleges célunk, hogy összefogjuk a működési területünkön élő és tevékenykedő szakembereket, valamint önkénteseket annak érdekében, hogy feltárjuk és megóvjuk térségünk természeti értékeit, valamint elősegítsük azok fennmaradását. Munkánk során segítjük az állami természetvédelem és a települési önkormányzatok természetvédelmi tevékenységét, erősítjük a környezettudatos szemlélet kialakulását és elterjedését. Konkrét, és jól szervezett akciókkal egyrészt ténylegesen megvalósuló, adatokkal alátámasztott, jelentőséggel bíró természetvédelmi munkát valósítunk meg, másrészt különös gondot fordítunk arra, hogy akcióinkról az embereket tájékoztassuk, lehetőség szerint a programokba be is vonjuk. Őrizzük meg együtt hazánk természeti értékeit!

Üvegzseb

Egyesületünk a természetvédelmi és környezeti nevelési tevékenységét átláthatóan és a jogszabályokban foglalt előírásoknak megfelelően végzi, melyről az éves közhasznúsági beszámolókból minden érdeklődő áttekintést nyerhet.

Közhasznúsági beszámolók (2018, 2017, 2016, 2015, 2014 etc.)

Székhelyünk és egyben levelezési címünk:

2836 Baj, Dózsa György utca 8.

Elektronikus postacímünk: szazvolgy@gmail.com

Facebook: https://www.facebook.com/szazvolgy/

Adószámunk az 1%-hoz: 18617601-1-11

Számlaszámunk: Pannon Takarék Bank 63200030-11075538

Amennyiben a fenti célokkal egyetért, kérjük, hogy csatlakozzon hozzánk! Belépés az Egyesületbe!

Adója 1 %-nak felajánlásával is segíthet! Adó 1%

Támogassa célzottan szakmai programjainkat!