XV. Tatai Vadlúd Sokadalom

Száz Völgy TE, 2016. jan. 7. 8:00   [ 2016. jan. 19. 9:03 frissítve ]
Bár a kifejezetten hideg és szeles időjárás rányomta a bélyegét a rendezvényre, a 2015. november 27-28. között megrendezésre került Tatai Vadlúd Sokadalmat ismét nagy érdeklődés övezte: a kora reggeli óráktól az egészen estig tartó rendezvény 13 ezer látogatót vonzott Tatára. 
A rendezvény nagyközönségi napját megelőzően, már pénteken este megkezdődtek az előadások az Öreg-tó Club Hotelben. A kisalföldi vizes élőhelyek és kezelésük megismerése után a vadludak különleges útját követhettük a Fertőn és a Hanságban, majd a kék- és amuri vércsék vonulási útvonalán tehettünk egy izgalmas virtuális utazást. 


Szombaton már kora reggel mintegy 3000 ember volt kíváncsi a vadludakra. Az Öreg-tavon 22 ezer vadlúd kihúzását figyelhettük meg. A vadludak tömegét a nagy lilik (Anser albifrons) adta, de akadtak köztük szép számmal vetési ludak (Anser fabalis) is. 


Egy példány világviszonylatban is veszélyeztetett kis liliket (Anser erythropus), és érdekességképpen 6 példány nílusi ludat (Alopochen aegyptiacus) is megfigyeltünk, érdekes látványt nyújtottak Tatán, az Öreg-tavon.


A vadludak kihúzását követően az ünnepélyes megnyitóval hivatalosan is kezdetét vette a rendezvény.


A nap folyamán számos érdekes program, izgalmas előadás, 


látványos bemutató, 

 




valamint több megyei és országos zöld szervezet bemutatkozó standja várta a kilátogatókat. A rendezvény idei díszvendége a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság volt. A nemzeti park bemutatkozása mellett számos, az igazgatóság által működtetett természetvédelmi programról, valamint nagyközönségi akciókról és programajánlatokról is tájékozódhattak az érdeklődők. Mindezeken túl az igazgatóság Nemzeti Parki Termékei is bemutatkoztak a fesztivál vásári forgatagában. Az igazgatóság munkatársai kóstolóval is készültek, ami nemcsak a látogatók, de a szervezők körében is nagy sikert aratott.


Idén újabb programokkal bővült a játszóház. Ide vártuk a családokat, gyerekeket. A különböző természetvédelmi foglalkozások, játékok, madáretető és madárkalács készítés mellett volt lúdoló, két bábelőadás, kifejezetten a gyerekeknek szóló táncház, és természeti témájú mesekönyvekkel is találkozhattak a gyerekek. 


A madármegfigyelő torony környezetében lebonyolításra került programok keretében a folyamatosan zajló távcsöves megfigyelés, élőállatos bemutatók és természetvédelmi tanácsadás mellett idén is a madárgyűrűzés volt az egyik legnépszerűbb programunk. 


A reggel 7 órától 15:30-ig tartó gyűrűzés során 131 madarat gyűrűztünk. A cinegék mellett gyűrűztünk 3 meggyvágót, 6 csuszkát, és 9 őszapót is. A kézben tartott madarakat az érdeklődők lefotózhatták, a kisebbek megsimogathatták, így nagyszerű élményt jelentettek az érdeklődőknek.


A gyűrűzésről, a madarak vonulásáról, vagy éppen az adott madárfajról szóló tájékoztatók pedig az ismeretterjesztést szolgálták.
Az iskolásoknak a fesztivált megelőzően külön versenyt is írtunk ki. Idén természetvédelmi tevékenységeket bemutató képregényeket, valamint a rendezvényhez kapcsolódó ajándéktárgy ötleteket vártunk a diákoktól. A nem túl egyszerű feladat ellenére az ország minden tájáról 34 képregény, és 9 ötlet érkezett a felhívásunkra.


A képregényíró pályázat helyezettjei:
I. helyezés:Illési Fanni (Tessedik Sámuel Általános Iskola) 
II. helyezés: Lugosi Kincső Anna (Zalaszántó) 
III. helyezés:Tóth Petra (Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és AMI, Soltvadkert) 

A ajándéktárgy tervező pályázat helyezettjei:
I. helyezés: Honti Anna (Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és AMI, Soltvadkert)
II. helyezés: Lugosi Csenge Anna (Zalaszántó)
III. helyezés: Csányi Csenge (Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és AMI, Soltvadkert)
Különdíj: Farkas Viktória és Sárközi Zsanett (Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és AMI, Soltvadkert)

A díjazottak értékes könyv, póló és falinaptár jutalmakat vehettek át a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, az MME, a Cser Kiadó, valamint Telegdi Ágnes írónő felajánlásával.


Az erősen felhős, hideg, helyenként szemerkélő esős időjárás estére sem javult, ami a látási viszonyokat is erősen megnehezítette. Ennek köszönhetően a behúzás látványosságában ugyan elmaradt a tavalyihoz képest, azonban az koraesti hangulat a tóparton mit sem változott, és talán pont ennek a hangulatnak a hatására az emberek többsége nem, vagy csak lassan indult haza. 


Még egyszer végignézték a vásárt, megvették az utolsó finomságokat, emléktárgyakat, még egy játék erejéig visszamentek a játszóházba.  A behúzást követően, szintén sok érdeklődőt vonzó csillagászati előadással zárult a tóparti program.


A nap azonban még nem ért véget. Este nyolc órától az Öreg-tó Club Hotelben folytatódott a rendezvény. Ekkor került sor az egész napos madármegfigyelő verseny eredményhirdetésére, valamit a fesztivált záró előadásokra is. 


A Tatai Vadlúd Sokadalom évről évre a terepmadarászok egyik legrangosabb találkozója és vetélkedője. A madármegfigyelő versenyt ebben az évben módosított szabályzattal rendeztük meg. Míg a korábbi években a versenyen a legtöbb fajt észlelő csapat nyert, idén az egyes fajok megfigyelése a faj ritkasága szerint 1, 2 vagy 3 pontot jelentett az adott csapatnak. A csapatokat a gyűjtött pontok összege alapján rangsoroltuk. Ezzel a módosítással nagyobb hangsúlyt igyekeztünk fektetni a ritkább, illetve nagyobb természetvédelmi jelentőségű fajokra.
A versenyen 8 csapat indult el, mindannyian a felnőtt kategóriában, és közülük 7 adta le a fajlistáját. A versenyzők dolgát is a borult, rossz fényviszonyokat nyújtó időjárás és kellemetlen, hideg szél nehezítette. A csapatok összesen 87 fajt észleltek, melyek közt olyan érdekességek tűntek fel, mint a hajnalmadár a tatai nagytemplomon, a kis lilik, 6 példány nílusi lúd, ezüstsirály, szerecsensirály, vándorsólyom és kis kárókatona.
A versenyt a „Kilenckor zárás? (Vákuum Tibi)” nevű csapat nyerte 86 ponttal (72 észlelt faj); tagjai: Takács Ádám, Mészáros József, Oláh Zoltán és Sáfrány Eszter (kísérő).
Második helyezett lett a „Tizedjére a Sokadalmon” nevű csapat 75 ponttal (67 faj); tagjai: Bozó László és Borbáth Erna.
Harmadik helyezést ért el a „Bornyitológusok” csapat 72 ponttal (66 faj); tagjai: Péntek István, Havasi Máté, Udvari András és Gazdag Angéla (kísérő).

Mindhárom csapat értékes könyveket és ajándéktárgyakat vehetett át jutalomképpen, melyeket a Földművelésügyi Minisztérium, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Gerard Gorman, Büki József, Ifj. Vasuta Gábor, Pap Gábor, Kovács András és Turny Zoltán, a Szöllősi Pincészet és a Czetis Ház ajánlották fel.

A Sokadalom legjobb madárfaja a kis lilik lett. Megtalálásáért járó díjat, Nagy Gyula apácaludat ábrázoló festményét Ruzsa Dániel kapta. 

A Sokadalom legérdekesebb faja, a hajnalmadár megfigyeléséért Bozó László vehette át Zsoldos Márton nyílfarkú récét ábrázoló festményét.

A Sokadalom szervezésében és a tatai régió természetvédelmi tevékenységében tanúsított több évtizedes munkásságáért Musicz László vehette át Kókay Szabolcs egy ’rossicus’ alfajhoz tartozó vetési ludat ábrázoló festményét.

A rendezvény további képei megtalálhatók a Sokadalom fb oldalán. A képeket Lóki Csaba készítette, ezúton is köszönet érte.

A rendezvény létrehozásában segítségünkre voltak:

Fő támogatók: 
Tata Város Önkormányzata 
Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság 
Envirotrade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 
Tatai Környezetvédelmi Zrt. 
MOL Nyrt.
Víz, Zene, Virág Fesztivál Egyesület 

Támogatók: 
BASF Hungaria Kft. 
Büki József Bt. 
Czetis Ház
Cser Kft. 
Ecotours Wildlife Holidays 
Északdunántúli Vízmű Zrt. 
FarkasTransz Kft, Tokod 
Gaidosch Tamás, Budapest 
Gerard Gorman – www.probirder.com
Geo-Natura Bt. 
Güntner-Tata Kft. 
Intellaccount Kft.
Know-How Audit Kft. 
Kvetko Richard, Pozsony  
Nagy Lajos – Nagyigmándi Húsbolt 
Öko-Design Kft. 
raptorimages.hu 
Silocem Kft. 
Solum Zrt. 
Szőllősi Pincészet, Neszmély 
Telegdi Ágnes
Vincotech Hungária Kft. 
Vasas István, Tatabánya 
ifj. Vasuta Gábor 

Partnerek: 
A & Z 1.1 térképműhely 
Derik Hungária Kft.
E.ON Hungária Zrt. 
Fehértavi Darvadozás 
Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság 
GALAX Kft. 
Gridnetwork Kft. 
Gottwald Hotel 
Herman Ottó Intézet 
Keve András madártani és természetvédelmi szakkönyvtár
Kókay Szabolcs
Landvirt Kft. 
Magyar Turizmus Zrt. 
Magyary Zoltán Művelődési Központ, Tata 
MCE Amatőrcsillagászati Klub, Tatabánya
Mikrolin Press Nyomda Kft.
Nagy Gyula, Balmazújváros 
Oroszlányi Környezetgazdálkodási Nonprofit Zrt.
Öreg-tó Club Hotel 
Pötörke Népművészeti Egyesület – www.potorke.hu
Standpont Bt. 
Swarovski Magyarország 
Tatai Kistérségi Többcélú Társulás
Tata és Környéke Turisztikai Egyesület
Tatai Patara 
Tatai Öreg-tavi Nagy Halászat
Tatai Városgazda Nonprofit Kft.
Tatai Városkapu Nonprofit Zrt.
Természetes Életmód Alapítvány 
TIT Posztoczky Károly Csillagvizsgáló és Múzeum, Tata 
ZO-FI Rendezvényszervező Kft.
Zöld Sziget Kör Természetvizsgáló Közhasznú Egyesület
Zsoldos Márton

Rendezvény médiatámogatója:
birding.hu
Birdphotography.hu 
Madártávlat magazin
Tatai Televízió
Természetfilm.hu 

Oktatási intézmény:
Eötvös József Gimnázium és Kollégium, Tata 
Tatabányai Árpád Gimnázium

Akik nélkül nem lehetett volna Sokadalom:
Adorján Ágnes, Apostol Nikolett, Argai Sándor, Ács László, Árvay Márton, Babai Dániel, Bagdi Antal, Ballabás Gábor, Barabás Lilla, Barkóczi Csaba, Bátky Gellért, Bátky Tibor, Becsei Katalin, Bedécs Flóra, Bereczkiné Horváth Katalin, Berkó Gyöngyi, Bíró Sándor, Bodó Valentina, Bodnár Kata, Bolla Adrienn, Böde Ágnes, Breyer Zsuzsanna, Botfalvai Zsolt, Czumpf Attila, Czunyi Fanni, Csáky Péter, Csihar László, Csonka Péter, Czakó Bernadett, Czirok Gergő, Darányi László, Dúzs Berni, Előd Réka, Fehér Balázs, Fenyvesi László, Fidlóczky Zsuzsa, Fidlóczky József, Galavits László, Gasztonyi Dániel, Gál Szabolcs, Gergely Cili, Goda István, Göcző Gabriella, Gödöny József, Grósz Róbert, Gubán Pál, Gyenes Adrienn, Győrig Előd, H. Kolláth Marcsi, Hajdu Krisztina, Halász Antal, Halász Ferenc, Hartmann Johanna, dr. Hegyi Zoltán, Heiner Katalin, Herr Ádám, Hervai Klára, Hlogyik Zsuzsa, Horváth Éva, Hornyák Szilvia, Ifjú Mandula, Juhász Imre, Kalács Balázs, Kazi Róbert, Katona József, Kálmán Gergely, Kepes Zsolt, Kercsmár Zsolt, Kerékgyártó Róbert, Kincses László, Király Imre, Kis Réka, Kiss Miklós, Klébert Antal, Kocsi Attila, Koger Fanni, Kovács Zoltán, Kovács Katalin, Kovács Zsuzsanna, Kókay Szabolcs, Krug Tibor, Labossa Döme, Labossa Lajos, Labossa Luca, Laky Magdolna, Lendvai Csaba, Lengyel Attila, Lichter Katalin, Lippai Beatrix, Lippai Károly, ifj Lippai Károly, Lóki Csaba, Magyar Márk, Makai Attiláné, Makai Márton, Matsuura Mitsue Anna, Mester Lili, Mikó Zoltán, Moczik Csaba, Mogyorósi Sándor, Mohácsi Domonkos, Molnár András, Molnár Attlia Dávid, Musicz László, Müller László, Nagy Dénes, Nagy László, D. Nagy László, Németh András, Németh Zoltán, Novák Adrián, Pap Nóra, Pap Gábor, Pap Tamás, Paulik Panna, Pellinger Attila, Perger Beáta, Perger Józsefné, Pethes Dzsenifer, Pethő Judit, Pethő Csilla, Petrozsényi Eszter, Pénzes László, Ráskai Kiss Zsolt, Riezing Norbert, Pribéli Levente, Rádl Anikó, Orbán Zoltán, Schmidt András, Sipos Donát, Surapka Bettina, Staudinger István, Sáros Viktor, Solt Szabolcs, Szabó Barbara, Szabó Jenő, Szabó Máté, Szabóné Kecskés Andrea, Szeimann Péter, Szentiványi András Gábor, Székely Zoltán, Szél Antal, Szladik Míra, Szimuly Dániel, Takács Alen, Tamás Ádám, Telegdi Ágnes, Temesi Vera, Tomcsányi Zsófia, Torma Judit Nóra, Tóth Bertalan, Tóth Gábor, Tóth Péter, Varga Gusztáv, Válint Zsuzsa, Vasas András, Vásáreczki Krisztina, Vásony Petra, Vatai Anna, Verbőczi Gyuláné, Vincze Borbála, Vincze Tibor, Vízkert András, Woynárovich András, Zsoldos Márton.
Ezúton is köszönjük mindenki munkáját!

És Tata mindenkit visszavár! Jövőre már a 16. Sokadalommal várunk szeretettel minden természetbarátot a tatai Öreg-tó partján.
XVI.. Tatai Vadlúd Sokadalom
2016. november 25-26.
www.vadludsokadalom.hu


Comments